Már szinte csak órák kérdése, hogy mama elmegy. Remélem és hiszem, hogy az Úrhoz, a mennybe, habár ahogy édesapám esetében, nála sem tudhatom biztosan, megszületett e a szívében a döntés Isten mellett. Csak Isten kegyelmében és jóságában bízhatok. Amíg az emberi szív az utolsó dobbanásáig elér, van lehetősége DÖNTENI. De csupán addig a pillanatig.

Bevallom, végtelen fájdalmat érzek. De ki ne érezne így a helyemben. Jézus is szomorú volt  Keresztelő János, az unokatestvére halálhírének hallatán. Ha valaki, az Úr tudja azt legjobban, milyen valakit elveszíteni, hiszen az egyszülött Fiát adta oda értünk. De a fájdalom ködén át mégis dicséretet akarok énekelni. Mert minden rossz dolgon felül, amivel szembe kell néznie az emberi szívnek, Isten jósága ott ragyog. Tudom és hiszem, hogy a Mindenható jóságos és szerető Isten, ezt minden nap bebizonyítja nekem.

Tegnap csendességemben erőért imádkoztam, és talán a szellemem kedves vígasztalásért is, nem tudom megmondani pontosan, de elmesélem a személyes - számomra nem kis - csodámat. Egy csodálatos dicséretet hallgattam miközben imádkoztam, ami arról szólt, hogy Isten új szövetségét elfogadom, és teljes szívemet Neki adom. Még szólt a dicséret, amikor a szellememben elkezdett peregni a 23. Zsoltár:

"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben."

Tudtam, hogy szólni akar hozzám Isten, de ami ezután történt, még jobban megdöbbentett. Vége lett a dicséretnek, és még egy másodperc sem telt el, magától elindult egy másik dal, aminek pontosan a 23. Zsoltár volt a szövege. (Nem én kattintottam rá, és a  neten való szörfölés közben történt mindez!) A szívembe hasított Isten vígasztaló jelenléte, és éreztem, szinte tapinthatóan a jelenlétét, vígasztalását, a szeretetét és csodálatos irgalmát felém.

Nem sokkal öt után dicsőítő próbára mentem, és már sokkal jobban éreztem magam. Megtelt a szellemem erővel, hálával és imádattal Felé. Nem, a körülmények nem változtak, bármikor csörrenhet a telefon, és nekem szembesülnöm kell a végleges, visszavonhatatlan ténnyel, hogy megint kevesebben lettünk kis családunkban, de mégis, a "békesség Fejedelme" adta nyugalom itt van velem.

Mindenre képes vagyok Krisztusban, Aki megerősít engem - legyen az jégeső, zivatar vagy földindulás.

És milyen érdekes, hogy a Vasárnapi Iskolában ma a Kivonulásról fogok tanítani... Ha Isten képes volt kettéválasztani a Vörös-tengert és ilyen hatalmas és dicsőséges győzelmet adott a zsidó népnek mikor telve voltak halálfélelemmel a közeledő ellenség miatt, akkor én miért is rettegnék?